Scrum Master Haladó

Képzésünket a digitális térbe költöztettük, és már meg is volt az első sikeres csoportunk.

Miért jelentkezz live online képzésünkre?

  • Az első online végzett Scrum Master Haladó csoportunk minden tagja sikeres vizsgát tett a képzést követően.
  • Az online képzés hallgatóink számára kellemes meglepetést okozott: interaktívan tanulhattak, és igazi csapat alakulhatott belőlük.
  • Az oktatók nem könyvszagú ismereteket oktatnak, hanem gyakorlati, hétköznapi példákat, mert maguk is gyakorolják napi szinten ezt a módszertant.
  • Azt tudhatod meg, ami valóban érdekel: a tartalmak egy jó része nincs a slideokon, mert a hallgatók kérdései alapján is alakítjuk az oktatást.
  • Mi nemcsak tanítjuk az agilis működést, hanem gyakoroljuk is: már március 25-én elindítottuk az első online képzésünket. Hiszünk abban, hogy a válság után is az marad életben, aki megtanul gyorsan alkalmazkodni, és reagálni a piac változásaira.
  • Érdemes belevágnod a képzésbe, ha tervezhetőségre és rendre vágysz ebben a kiszámíthatatlan időszakban.

A Scrum Master tréningre épülő haladó programunkon óriási figyelmet szentelünk a legjobb gyakorlatoknak és helyzeteknek (lásd a tematikát), ezzel is felkészítve a hallgatókat a Scrum Masterek további kihívásaira. A tréning végén helyszínt és infrastruktúrát biztosítunk egy nemzetközi Scrum Master vizsgához, amely egyszeri díját a képzés ára tartalmazza. 


ELŐKÉPZETTSÉG ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNY

  • Scrum Master tréningünk elvégzése, vagy ezzel egyenértékű szakmai ismeretek. A szakmai részekhez tudunk ajánlani mindenki számára elérhető anyagokat, amelyekkel felkészülhetsz. Fontos, hogy az oktatók ezen a képzésen csak a haladó ismeretekkel tudnak foglalkozni, valamint a vizsgára való felkészítéssel. Ezen a tréningen nincs mód az alapfogalmak tisztázására.
  • A képzési alkalmakat magyarul tartjuk, de a vizsgához stabil angol nyelvtudás szükséges. Ahhoz, hogy felmérd, szakmailag és angol nyelvtudás szintjén hogy állsz, javasoljuk, hogy töltsd ki ezt a tesztet: Scrum.org Open Assesment. Ha itt gondod van az angollal, akkor nem javasoljuk az angol nyelvű vizsgát.


MIRE SZÁMÍTHATSZ?

  • Intenzív elméleti és gyakorlati tudásátadásra kreatív és interaktív módszerekkel.
  • Azonnal használható tudásra, sorvezetőkre, valós üzleti példákra.
  • Kis létszámú csoportra (maximum 16 fő), ahol teret kaphatnak a kérdéseid.
  • A képzés végén hallgatóink a nemzetközi vizsgát tehetnek, amely egyszeri díját a képzés ára tartalmazza.


A KÉPZÉS SZAKMAI PARTNERE 

A Shiwaforce.com Zrt., az agilis vezetés szakértője és díjnyertes digitális megoldások szállítója.

CSOMAG AJÁNLAT

SCRUM MASTER KÉPZÉSI CSOMAG

Agilis és Scrum Master Alapok és Scrum Master Haladó tréningjeinket csomagban is megveheted!

A képzési csomag más kedvezményekkel nem összevonható.

a csomag díja: 450.000 Ft + ÁFA helyett 390.000 Ft + ÁFA

Szakértők

Földházi Csaba
Partnerkapcsolati igazgató, agilis tréner, ShiwaForce.com Zrt.
https://www.linkedin.com/in/foldhazi/

Csaba első jótanácsa, hogy mindig készen kell álljunk a változásra. A nyitottság és rugalmasság, a felhasználói és ügyféligényekhez alkalmazkodás ma már alapvető feltétele a jól végzett munkának .

A ShiwaForce.com igazgatójaként azon dolgozik, hogy gazdaságos és profitábilis online jelenlétet alkosson csapatával nagyvállalati partnerei számára. Csaba tapasztalatai szerint az ügyfélélmény megalkotása vezeti át a nagyvállalatokat digitális transzformáción. 

Több éve tart agilis tréningeket a legváltozatosabb összetételű csapatok számára. Néhány órás bevezetőktől a rendszeres tréningekig, néhány fős teamektől a nagyvállalati közép-és felsővezetőkön át a 30 fős külföldi egyetemista csoportokig sokféle összetételű és mélységű oktatást szervez és vezet agilis coachként.

Csaba hobbija az IoT: minden távolról vezérelhető eszköz, tárgy és lehetőség érdekli.

https://kurtakademia.hu/wp-content/uploads/2019/08/foldhazi-csaba.jpg

Földházi Csaba

Partnerkapcsolati igazgató, agilis tréner, ShiwaForce.com Zrt.

Kora András
Product Owner, Scrum Master, agilis tréner, ShiwaForce.com Zrt.

Több mint 15 éves, nemzetközi szakmai tapasztalattal rendelkezik nagyvállalati szoftver projektek szállításában, legyen szó műholdak pályára állításáról, vagy akár egy új Disney film többnyelvű microsite-jának elkészítéséről. A ShiwaForce.com-nál az elmúlt években Product Ownerként és Scrum Masterként segíti a csapatok munkáját. A nemzetközi projektek vezetése mellett Amazon AWS, Google Cloud, SAP és Docker képesítéseket szerzett. Folyamatos tanulással készül fel a szakmai kihívásokra, folyamatosan követi a nemzetközi konferenciákat és trendeket. András a webes technológiák híve, elkötekezett a nyílt forráskódú szoftverek iránt, ugyanakkor utazással, fotózással és olvasással ellensúlyozza a gép előtt töltött időt.

https://kurtakademia.hu/wp-content/uploads/2019/08/kora-andras.jpg

Kora András

Product Owner, Scrum Master, agilis tréner, ShiwaForce.com Zrt.

Szintén Erika
Key account manager, Agile trainer, ShiwaForce
https://www.linkedin.com/in/erika-szint%C3%A9n-09276415a/

A ShiwaForce-nál trainer account managerként segíti az ügyfeleket az agilis transzformáció útján tréningekkel, illetve tanácsadással.

Tréneri képzettséggel, több éves multinacionális tapasztalattal rendelkezik, így számtalan iparágban nyílt lehetősége megismerni az ügyféligények, agilis csapatok és projektek, valamint az agilis szerepkörök gyakorlati működését.

Era szerint a folyamatos tanulás és a változásra való nyitottság a mindennapi életünk szerves részét kell, hogy képezze annak érdekében, hogy készen álljunk a jövő kihívásaira.

Szabadidejében szeret túrázni, kerékpározni és kertészkedni  

https://kurtakademia.hu/wp-content/uploads/2020/06/Szinten_Erika-2.jpg

Szintén Erika

Key account manager, Agile trainer, ShiwaForce

Bársony Balázs
Training konzulens, ShiwaForce
https://www.linkedin.com/in/bársony-balázs-95805b149/

8 éves tréneri tapasztalattal rendelkezik, főként soft skill- és kompetenciafejlesztési területeken.

Legkedveltebb témái: önismeret, kommunikáció, motiváció, emberek közötti együttműködés a szervezeteken belül és a magánéletben egyaránt. Tréneri tapasztalatait vállalati környezetben és önszerveződő csapatok oktatásában szerezte, valamint a ShiwaForce trénerként folyamatosan vesz részt nagyvállalatok agilis transzformációjának támogatásában.

29 éves sportolói tapasztalattal a háta mögött szívesen dolgozik csapatban és segít csapatok működését hatékonyabbá, eredményesebbé tenni.

Hisz abban, hogy az igazi változás akkor kezdődik, ha az ember kilép eddigi sémáiból, és más viselkedésmódokat is alkalmaz a hétköznapok során.

https://kurtakademia.hu/wp-content/uploads/2020/06/barsony_balazs_150x510.png

Bársony Balázs

Training konzulens, ShiwaForce

Kinek ajánljuk?

  • Azoknak, akik sikeresen elvégezték Scrum Master tréningünket.
  • Azoknak, akik már ismerik a Scrum alapjait, esetleg ezen a területen dolgoznak, de szeretnék a tudásukat a következő szintre emelni. (Lásd bővebben az előképzettségnél!) 
  • Akik le akarják tenni az egyik legrangosabb nemzetközi vizsgát.

A képzés tematikája


  • 2020. szeptember 22. kedd, 09:00-17:00

    Agilis gyakorlatok, mitől lesz egy Scrum Master jó a szakmájában? Hogyan lehet a csapatot támogatni ahhoz, hogy teljesítse a vállalásait? Milyen készségek szükségesek ahhoz, hogy egy SM meglássa és elhárítsa a csapat útjában álló akadályokat?

    SM helyzetgyakorlatok – újabb éles helyzetet szimuláló gyakorlatokkal készülünk, hogy az elméleti tudás gyökeret eresszen.

    Retrospektívek begyakorlása – mire ügyeljen a Scrum Master a sprint végén, a továbbfejlődés szempontjából legfontosabbnak tekintett eseményen.

    Agilis eszközök – megmutatjuk, milyen szoftvertámogatás szükséges a hatékony munkához.


  • 2020. szeptember 23. szerda, 09:00-13:00

    Felkészülés a vizsgára mintakérdésekkel. Oktatóink feldolgozták a vizsga sikeres elvégzéséhez szükséges nyilvános forrásokban elérhető anyagokat, ami alapján ráirányítják a hallgatók figyelmét a módszertan kucsterületeire, melyeket mintakérdéseken és helyzetgyakorlatokon keresztül a résztvevőkkel közösen dolgoznak fel.

    Ez után kéthetes otthon tanulós időszak következik, amikor a hallgatók feldolgozhatják a kapott olvasmány- és videólistát. Fontos, hogy ebben a pár hétben minden résztvevő végigvegye a kapott anyagokat, hiszen a mi képzésünk magyarul zajlik, maga a vizsga viszont szakmai angol szövegek értelmezésével tehető le, nem csekély időnyomás alatt. A felkészülési időszakban minden segítséget és támogatást igyekszünk megadni, de a sikerhez a hallgatóink egyéni felkészülése is szükséges.


  • 2020. október 06. péntek, 09:00-13:00

    2*45 perc konzultáció

    2*45 perc tesztfeladatok megoldása

    1*60 perc vizsga: nemzetközi Scrum Master vizsga. A 80 kérdésből álló angol nyelvű vizsgasor kitöltésére 60 perc áll a hallgatók rendelkezésére. A vizsga sikeres letételére garanciát nem tudunk vállalni, viszont minden segítséget megadunk hozzá a kiscsoportos felkészüléssel, szakértő oktatói támogatással és többkörös gyakorlási lehetőséggel.

    Ha valaki nem szeretne ezen a napon vizsgázni, vagy szüksége van még egy kis felkészülési időre, abban az esetben nem tudjuk vállalni, hogy új vizsgaalkalmat szervezünk, de ebben az esetben is leteheti egyénileg a vizsgát, a képzésünkkel járó regisztrációs tokent a rendelkezésére bocsátjuk.

Gyakran ismételt kérdések


  • Elindul-e a képzés tantermi keretek között, vagy csak online lesz lehetőség csatlakozni?

    • Egyelőre tantermi keretek között szeretnénk a képzést elindítani, de ha a vírushelyzet megköveteli, akkor átállunk live-online képzésre. A live-online képzésnél ugyanolyan interaktív képzésre számíthatsz, mint tantermi képzés esetén, a tavaszi képzések hallgatóinak visszajelzései alapján hatékonyan működött ez a képzési forma is.

    Mennyire keresett pozíció a Scrum Master?

    • Egyre több cég megy át agilis transzformáción, egyre elterjedtebb a Scrum módszertan cégszintű alkalmazása. Mára nemcsak a szoftverfejlesztő cégek körében népszerű ez a működési forma hanem többek között bankok, pénzintézetek, telekommunikációs cégek körében is így egyre nagyobb a kereslet a jól képzett Scrum Masterek iránt.


    Lehet-e érvényesülni a munkaerőpiacon, mint frissen végzett Scrum Master?

    • Ez a képzés megadja a kezdőlöketet a karrierváltáshoz. Azonban az elhelyezkedéshez a Scrum Master haladó képzés elvégzését is ajánljuk, mert a nemzetközi vizsga nagyobb biztonságot adhat. Vannak olyan cégek, főleg IT területen, ahol örülnek, ha a Scrum Master is rendelkezik domaintudással, de bőven akadnak olyan pozíciók is, ahol erre nincs szükség. A Scrum Master képzésünk erős módszertani alapokat ad, melyre építve céges környezetben gyakorlati tapasztalatokat szerezhetsz.


    Milyen előképzettség, illetve szakmai tapasztalat szükséges a képzéshez?

    • A Scrum Master alapozó képzésre bárki beiratkozhat, nincs szükség speciális szakmai tapasztalatra vagy meghatározott egyetemi végzettségre, ezért az érettségit jelöltük meg alapkövetelménynek. A Scrum Master haladó képzés elvégzéséhez 1-2 éves szakmai tapasztalat ajánlott, ennek hiányában javasoljuk a Scrum Master alap képzésünk elvégzését.


    Lesz-e vizsga a képzés végén?

    • Igen. A Scrum Master alap képzésen egy rövid, tesztes vizsgára számíthatsz. A haladó képzésünkön pedig a nemzetközi, online vizsgára készítünk fel.


    Lesznek-e gyakorlati tanácsok, tippek, melyek mögött valódi tapasztalat áll?

    • Szakmai partnerünk a ShiwaForce.com Zrt., ahol több, mint 15 éve Scrum módszertan szerint fejlesztenek és dolgoznak teljes céges szinten. Ebből a tudásból merítve sok céget segítettek már át az agilis transzformáción. Ezért oktatóinktól nem a száraz, elméleti anyag ledarálására, hanem naprakész, gyakorlati alkalmazásból, életből vett példákra, tanácsokra, tippekere számíthatsz.


    Van-e későbbi képzési időpont?

    • Tájékozódj projektmenedzserünknél!


    Általában mekkora a résztvevők létszáma a képzésen?

    • Ezt a képzést kiscsoportos formában indítjuk, tantermi képzés esetén 8-14 fő, online képzés esetén 5-10 fő a várható létszám.


    Milyen papírt kapok a képzés végén?

    •Az alábbi igazolásokat tudjuk biztosítani:

    Kormányhivatal által kiállított tanúsítvány – kiállítjuk, ha a jelentkezési lapon hozzájárultál adataid továbbításához.

    KÜRT Akadémia képzési igazolása, amely tartalmazza az általatok elvégzett modulokat – minden esetben kiállítjuk.

    Képzési badge – minden esetben kiállítjuk.

    Emellett nagy örömünkre korábbi hallgatóinktól azt a visszajelzést kapjuk, hogy a KÜRT Akadémia képzései ismertek és elismertek szakmai körökben, így a legtöbb vállalat pontosan tudni fogja, hogy naprakész, széles körű és magas szintű tudásra tettél nálunk szert.

Miért minket válassz?

  • Módszertan és tudás mellett szemléletet és kontextust is adunk képzéseinken. Arra buzdítunk ezzel, hogy teszteld az eszköztárad határait, állj kritikusan az új ismeretekhez, és értsd meg, melyik módszer mikor alkalmazható.
  • A legjobb hazai szakemberekkel dolgozunk, akiknek komoly üzleti vagy világszínvonalú akadémiai múltja van azon a területen, amelyen oktat.
  • A nyílt képzések mellett évek óta vállalati tanácsadással, agilis és digitális transzformációval foglalkozunk a legkülönbözőbb szervezeteknél, ezért valós képünk van arról, milyen munkaerőpiaci igényeik vannak a vállalatoknak.
  • Szenvedélyünk az oktatás-fejlesztés, ezért tíz éve dolgozunk azon, hogy szakemberekből, érdeklődőkből, gondolkodókból álló kreatív, tenni akaró közösséget formáljunk, több mint ezer fős alumni és oktatói közösségünk is ezt bizonyítja.


A képzés részletei

3 alkalom, 16 óra* (két egymást követő napon+vizsga)

a képzés indulása:
december 1.
jelentkezési határidő:
november 30.
képzési alkalmak:
szerda vizsga: dec. 9.

9:00-17:00, vizsga: 9:00-13:00

szükséges képzettség:
Scrum Master tréningünk sikeres elvégzése vagy azzal egyenértékű szakmai ismeretek.
helyszín:
ShiwaForce

1123 Budapest, Alkotás utca 17-19.

részvételi díj:
225.000 Ft + ÁFA

* a változtatás jogát
fenntartjuk

Szabó Sándor Projektmenedzser
Érdekekel! Jelentkezem!

Kedvezmények

Kedvezményt biztosítunk a részvételi díjból az alábbi esetekben:

  • Helyszíni jelentkezés esetén rendezvényeinken: 5% kedvezmény
  • Csoportos jelentkezés (4 vagy több fő): 10% kedvezmény
  • Alumni tagként: 15% kedvezmény
  • Scrum Master képzési CSOMAG: Scrum Master és Scrum Master Haladó tréningünket együtt is megveheted, ennek ára 390.000 Ft + ÁFA!

Az egyes kedvezmények nem vonhatók össze!

Hasznos információk

Minimum létszám

A képzésünket csak megfelelő számú jelentkező esetén indítjuk el.

Egyedi ajánlat

Igény esetén egyedi vállalati képzést is adunk, árajánlatért keresd kapcsolattartónkat!

Nyilvántartási szám

B/2020/001149



Ajánlott képzéseink

Product Owner

2 nap, 16 óra*
Képzés indulás: 2020. november 24.

A Product Owner tréning célja az agilis és Scrum keretrendszer bemutatása, ezen belül a PO szerephez szükséges elmélet és gyakorlat átadása.

Scrum Master Alapok

2 nap, 16 óra*
Képzés indulás: 2020. november 3.

A Scrum Master tréningünk során eljuttatunk az agilis alapoktól a bevezetés gyakorlatáig. Általános képet kapsz a legfontosabb szerepekről, eseményekről, dokumentumokról, sőt áttekintést adunk az agilis működés skálázásáról. Ez utóbbi kifejezetten érdekes lehet nagyvállalati környezetben.

Agilis vezetők a digitális korban

2 félév, 18 alkalom, 72 óra*
Képzés indulás: 2020. október 22.

Egy agilis gondolkodású vezető érti a felforgató innováció természetét, időben felismeri a jelenlegi értékláncát átíró új versenytársakat, és megragadja a technológiában rejlő lehetőségeket.




Aktuális események

Nem Piaci Szereplők x Adatok meetup

Mire használják az adattudományt a Magyar Posta hálózatkutatói, a NAV nyomozói, a kutató pszichológusok vagy a Mobilfizetési Zrt. üzletfejlesztői?

19:00-21:00
2020.11.04 Zoom Live
jelentkezési határidő: 2020. november 4., 15:00

Rejtett kapcsolatok előadás-sorozat

A BarabásiLab, a Ludwig Múzeum és a KÜRT Akadémia közös előadás-sorozata a hálózatok rejtett kapcsolatairól

16:00-18:00
2021.01.09
jelentkezési határidő: 2020. november 14., 15:00

Akik minket választottak