Gáspár-Hidasi Eszter

Képzésvezető, Business Modell Innovation szakértő

Eredeti szakmája informatikus, de gyorsan eltérült az üzlet felé, így mindig ezen két terület határán tevékenykedett. 10 évet dolgozott a Microsoft magyar leányvállalatánál, ahol az eleinte még nem is igen létező KKV üzletágban kezdett dolgozni. Az üzletág növekedésével itt 2-3 évente mindig akadt egy-egy olyan új terület, ahol fejlődhetett - az utolsó években a KKV telesales csapat szakmai irányítását végezte.

Majd egy nagy váltással a következő 10 évre multitól magyar KKV-hoz, KKV ügyfelekről nagyvállalati ügyfelekre váltott: az IPR-Insights szoftvereszköz-gazdákodással foglalkozó cég operatív vezetője majd üzletfejlesztési igazgatója lett.

Mindeközben vágott bele a CEU-n egy MBA diploma megszerzésébe, ahol lehetősége volt az üzleti modellek fejlesztésének módszereit egy Independent Study keretében feldolgozni. Ekkor találkozott először a Business Model Canvas-szal, amit azóta több üzleti terv elkészítésekor is sikerrel alkalmazott. Például amikor az IPR-Insights CEE régiós terjeszkedésének üzleti tervét készítette, mellyel a cég sikerrel vont be összesen 430 millió forint kockázati tőkét egy Jeremie alapból.

2016-tól oroszlánrészt vállalt az IVSZ tagkezelési folyamatainak megújításában és az azokat kiszolgáló IT infrastruktúra modernizációjában.

Jelenleg szabadúszó szakértőként hasonló, üzleti folyamatok kialakítását és azok digitalizációját érintő projektekben tevékenykedik.

LinkedIn icon