Szántó Péter

Alapító, Springtab

Szántó Péter a USC volt hallgatója, a SpringTab és Szanto.co alapítója.

Digitális üzletfejlesztőként olyan vállalatokkal dolgozott együtt munkája során mint a Time-Warner, a MasterCard, az OTP, a Fashion Street és az Edigital. Pro Universitate díjat nyert el a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol cum laude diplomáját is szerezte, és a Hallgatói Önkormányzat vezetői posztját is betöltötte. Péter egyik álma vált valóra, amikor a TEDxYouth-on beszédet tarthatott.

Az egyik vezető magyar kereskedelmi csatorna, az RTL Klub első Startup és Közösségi média műsorának vezetője volt, és a mai napig rendszeres előadó a KÜRT Akadémián és az Internet Hungary rendezvényén, valamint olyan nemzetközi konferenciákon, mint SXSW, Lean StartUp Conference, Business of Software, Pioneers Festival vagy Wolves Summit. A Forbes magazinban is megjelent, a 30 év alatti sikeres vállalkozók 30-as listáján. Az OTP SmartBank-kal elnyerte a MasterCard Mobilbank Applikáció versenyén az Év applikációja díjat, ahol Costumer Development és UX szerepet töltött be.

Jelenleg a konverziónövelést és személyre szabott élmény megtérülését kutatja, miközben smart habits trükkökkel növeli produktivitását.
Blogok: blog.springtab.com / blog.szanto.co

LinkedIn icon