Interjú Féja Dorottyával
Féja Dorottya 2018-ban végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező szakán, ahol a workshop-szemlélet már a szakdolgozatában is fókuszban volt. Vajon mennyire vezetett nyílegyenes út a hallgatói státusz után a tanári és szakvezetői karrierhez, valamint a Design Thinking tréneri szerephez? Kreatív szabadságról, innovációról, csapatmunkáról, diverzitásról, üzleti megközelítésről és empátiáról is mesélt a KÜRT Akadémia megújult Design Thinking képzésének vezetője.
Elolvasom a korábbi cikkeket is
Művészcsaládból jövök, gyerekként gyakran találtam ki mindenféle kreatív kihívásokat magamnak, és ezt a környezetem mindig támogatta. Sosem törték le a bennem lévő kísérletező kedvet, bátorságot. Viszonylag korán rájöttem, mekkora szabadság, mekkora erő van abban, hogyha nekem valami nem tetszik, vagy nincs valami, amire én vágyom, akkor azt létrehozhatom. Legelőször az egyetemi felvételi előkészítőn találkoztam formatervezőkkel. Lenyűgözött, amit csinálnak: kitalálnak dolgokat, amik nincsenek, létrehoznak valamit, ami azelőtt nem létezett, ráadásul nemcsak úgy ösztönösen, hanem egy kézzelfogható metódus mentén. Számomra az volt ebben a folyamatban (a formatervezői alkotó folyamatokban leginkább varázslatos, hogy megvan benne az a fajta kreativitás, amit köznyelvi szinten a művészekkel asszociálunk, de közben fontos szerephez jut a praktikum és a felhasználói szempontok.
Elsőként a felvételi előkészítőn ajánlott a mentorom – aki szintén a MOME-n végzett formatervező - Design Thinking-gel kapcsolatos könyveket, de akkor még nem volt számomra egyértelmű, hogy ez mennyire univerzális és milyen sokszor fog még szembejönni velem. Izgalmasnak találtam a témát, mert azt éreztem, innentől a logikus dolgok kapnak egy keretet, egy nagyon konkrét eszköztárat, amitől következetesen végigvihető bármilyen projekt, és a keretek által minden tervezés evidens, és a korábbinál artikuláltabb lesz. Később, a mesterképzés során Pais Panni és Csernátony Fanni vezetésével részt vettem egy Service Design kurzuson, ami hihetetlenül jó élmény volt. Új horizontok nyíltak meg abból a szempontból, hogy a tervezés eredménye nem feltétlenül fizikai dolog kell hogy legyen, hiszen ugyanúgy lehet élményt, szolgáltatást, rendszert tervezni, mint terméket.
A mesterképzés után kezdtem a Cellux Csoportban tevékenykedni, ahogy időm engedte, mert közben megszületett a kislányom is. Itt már nemcsak a Design Thinking módszertani ismereteit alkalmaztam, hanem abban is gyakorlatot szereztem, hogyan tudom átadni másoknak a módszertant, hogyan tudok egy workshop-ot megtervezni és levezényelni, legyen szó bármilyen korosztályról, vagy bármilyen oktatási formáról. Ez volt a Design Thinking-hez vezető utam.
A MOME-tól nem szakadtál el, sőt, többféle szerepben is jelen vagy az intézményben.
Így van. A mesterképzés elvégzése után - egykori tanáraim, mentoraim invitálására - először óraadóként tértem vissza, majd, ahogy többet is tudtam vállalni, a Design Szolfézs Program vezetője lettem, ami a Design Intézethez tartozó elsőévesek BA képzésének része. Szuper volt nemcsak oktatási oldalról, hanem menedzsment szempontból is, hiszen 80 hallgatóról és 12 oktató tevékenységének átlátásáról van szó. Az oktatás mellett megtanultam az egészet egyben látni, menedzselni és szervezni. Ezt követte a Formatervező Művész Mesterképzés szakvezetése, ami annyiban más, hogy a friss mesterszakos tervezők különböző egyetemek alapképzéseiből jönnek, őket először közös nevezőre kell hozni, hogy hatékonyan folytatódjon az oktatás. Izgalmas feladat, hogy egy nagyon vegyes társaságot tudok oktatni és elkísérni a mesterdiplomáig - ez mindig tanulságos és kihívásokkal teli, ráadásul könnyen tudok rájuk hangolódni, mert még nem volt annyira régen a saját mesterképzésem. Itt visszakanyarodnék a Design Thinking-hez annyiban, hogy a módszertan egyik nagy előnye, hogy különböző tudású embereket tud bevonni egy adott projektbe, majd ezután egyenletes pályára állítva őket, igazán diverz végeredmények születnek, ami oktatóként külön izgalmas.
A MOME-n is tartasz Design Thinking kurzust, ez miben és mennyiben tér el a KÜRT Akadémia Design Thinking képzésétől?
A KÜRT Akadémia Design Thinking képzése egy tömörített verziója a módszertannak. Leginkább olyan szakembereknek szól, akiknek megvan a szakmai fókusz a karrierjében, és egy meglévő tudáshálóba szeretnék beilleszteni azt a tudást, amit a képzésen kapnak.
Egy hároméves egyetemi alapképzésen teljesen más a tempó, meg a tananyag is, ami belefér. Rengeteg átfedés is van a két képzés között, hiszen a Design Thinking egyik fő ereje épp az univerzalitásában rejlik.
Másik nagy különbség, hogy a KÜRT Akadémia képzése egy kimondottan üzleti termék és szolgáltatásfejlesztést segítő gyakorlati tudást ad, ready-to-use eszközökkel. Végig digitális eszközökkel dolgozunk, melyeket a résztvevők akár azonnal tudnak implementálni a saját csapatukban.
A képzésen tanultak abban is segítik a résztvevőket, hogy napi szintű munkájukban vagy saját vállalatukban milyen módon tudják facilitálni a Design Thinking módszertan és gondolkodásmód elterjedését, és támogatni azt, hogy a jövőbeli termék vagy szolgáltatás fejlesztési projektjeikhez már ezt a nagyon strukturált és hatékony keretrendszert használják.
Nagy hangsúlyt fektetsz az oktatásod folyamatos fejlesztésére és a közben használt eszközöket is szereted megújítani. Ezt hogy kell elképzelni?
A diverz csapatokkal való munka egyre bővülő tudást tesz lehetővé, de ezzel egyidőben számos kihívást is tartogat. Az új eszközök sok esetben úgy jönnek létre, hogy a csoporttagok adott súrlódásai, nehézségei inspirálnak a megoldásra. Menet közben érezni, hogy sok idő megy el, mire kialakul a közös nyelvezet, kvázi közös szótár, és mondjuk érdemes egy vizuális eszközzel gazdagítani a kommunikációt, mert nagyban segíti a verbális félreértések elkerülését. Itt jön be a Design Thinking módszertan egyik nagy előnye, hogy nagyon különböző tudású embereket tud bevonni a megoldás keresésébe. Ezen a keretrendszeren belül tudom én is tesztelni az újdonságokat.
Van olyan aktuális esettanulmány, projekt, amiben részt vettél, és nemcsak sikeres projektként zárul, hanem mint példa, szuperül megragadja a Design Thinking lényegét?
A Cellux Csoporttal csináltunk egy látogatói élmény kutatást a Közlekedési Múzeum számára tavaly, és maga a munkafolyamat azért volt különösen izgalmas, mert az új múzeum még nem létezik. Van egy terv arra vonatkozóan, hogy milyen lesz, a tervezők milyen intézményt szeretnének átadni a közönségnek. Kurátorokkal, építészekkel, múzeumpedagógusokkal, sőt, a múzeum támogatóival és barátaival is együttműködve kirajzolódott az akkori tervrajz alapján, hogy min érdemes változtatni annak érdekében, hogy jóval nagyobb legyen a látogatói elégedettség. Nem mindegy, hány kijárat van, hol van a bejárat, merre találják meg a mosdót, és így tovább. Hiába él át egy fantasztikus múzeumi sétát a látogató, a sok felesleges várakozás és más bosszúságok miatt könnyen lehet, hogy eltörpül a klassz élmény. Rengeteg co-creation workshopot tartottunk, számos kutatási eszközt vetettünk be annak érdekében, hogy tudjunk egy szempontrendszert adni a döntéshozóknak ahhoz, hogy a készülő új múzeumban a látogatói élmény magas színvonalú legyen. A kutatás végén egy ajánlást adtunk át a készítőknek, melyben leírtuk, mi mit javaslunk, mire érdemes figyelniük, hogy gördülékenyebb élményt nyújthassanak a jövőbeli látogatóknak.
Másik nagyon jó hazai Design Thinking példa az Etele Mozi kialakítása, melyen a Maform dolgozott együtt az intézménnyel. Nemcsak azt vizsgálták, hogy egy mozilátogatás alatt minek milyen sorrendben kell történnie, hanem azt is megnézték, hogy a felhasználók eközben mit fognak látni, érezni. Tehát user experience perspektívájából is átgondolták az egész folyamatot onnantól kezdve, hogy mennyit kell várni, míg sorra kerülnek az emberek a büfében, azon keresztül, hogy ne négyszer, hanem csak egyszer kelljen egy QR-kódot megmutatni, egészen odáig, hogy a gyerekeknek készült különteremben mozgatható bútorok legyenek. Empátiával közelítettek jövőbeli felhasználóikhoz, megpróbálták megérteni az ő igényeiket, majd ezután még jobbá tenni a készülő mozit. Alkalmazták a Design Thinking eszköztárából a terepkutatást, a megfigyelést és a prototipizálást is, ettől pedig a végeredmény szerethető és élményszerű lett.
Nagyon szemléletes külföldi példa a General Electric formatervezőjének újítása. Doug Dietz MRI szkennert tervezett egy gyermekkórház részére, ám az első próbálkozása kudarcba fulladt, mert a gyerekek rettenetesen érezték magukat a zárt térben a zajok miatt, és az önmagában is ijesztő vizsgálat borzalmas élménnyé változott. Ennek következtében drámai módon megugrott az altatásban végzett vizsgálatok száma, a gyerekek 80%-át altatásban lehetett csak megvizsgálni, ami nemcsak a rájuk nézve volt veszélyes, hanem anyagi vonzata is lett, figyelembe véve az aneszteziológusok bevonását. Dietz elment a Stanford Egyetemre egy 5 napos Design Thinking kurzusra, majd ezt követően rengeteget beszélgetett a kis felhasználókkal, gyűjtötte az ötleteket. Ellátogatott gyermekmegőrző központokba és gyermekmúzeumokba, melyeket a gyerekekkel együtt fejlesztettek a működtetők. Két és fél évig dolgozott az új MRI gépen, mely végül egy kalózhajó formájában debütált, és elsöprő sikert aratott. A kalózhajóvá alakított MRI szkenner mellett az egész helyiséget úgy rendezték be, mintha a tenger alatt lenne. A gyerekek úgy léptek be a szkennerbe, hogy először végigsétáltak egy padlóra festett "fahídon", és vigyáztak, nehogy beleessenek a (szintén festett) "vízbe". Ezután lefeküdtek egy "kenuba" (szkennerágy), és arra kérték őket, hogy tökéletesen mozdulatlanul maradjanak, hogy ne ijesszék el a halakat. A gyerekek imádták, és alig várták a következő vizsgálatot. Hamarosan űrhajós, tengeralattjárós MRI szkenner is készült, és az innovatív megoldás nemcsak a vizsgált gyerekek és szüleik életét könnyítette meg, hanem sikerült nagyban csökkenteni az altatásban végzett vizsgálatok számát is. Sőt, a betegek elégedettsége 90%-ra nőtt.
A Design Thinking igazi értéke abban van, hogy emberközelivé, emberségessé tesz bármilyen problémát, és annak megoldását. A jó megoldások kereséséhez először pontosan kell tudnunk definiálni a problémát. Ez pedig úgy lehetséges, ha belehelyezkedek a felhasználó, vagy adott esetben az összes stakeholder helyzetébe, az ő szemükön keresztül is megismerem a problémakört. Innováció nehezen születne meg elefántcsonttornyokban ülve, hiszen a távolból nézve nem derül ki, mi a felhasználók valódi igénye.
Hozzászólások