TECH infóest

Vállalatvezető legyen a talpán, aki pontosan tudja, a rengeteg lehetőség közül milyen területen mélyítse saját, vagy munkatársai tudását. Még soha ekkora igény nem volt IT szakemberekre, valamint az üzleti és technológiai szempontokat egyaránt értő "hídemberekre". TECH infóestünkön most megtudhatod, a te vállalatodnak mire van szüksége a fejlődéshez, és hogyan juthat magasabb szintre a digitalizációban. Sőt, ha úgy érzed, rögtön a tettek mezejére lépnél, akkor ezen az eseményen 10% kedvezménnyel jelentkezhetsz képzéseinkre.

Olyan kérdésekre kaphatsz választ, mint például:

  • Honnan tudhatja egy vállalatvezető, hogy a cége éppen hol tart a digitális érettségben, mi a következő lépcsőfok, és hogyan tudja eljuttatni oda az embereit?
  • Mi kell a digitalizáció szervezeti támogatásához? 
  • Hol van a data science, a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia határa? És ha már ezt tudjuk, mihez kezdjünk az információval?
  • Mi jellemző az egyes iparágakra Magyarországon: ki jár elöl és ki van lemaradva digitális érettségben?
  • Miért érdemes növelni a jelenlegi munkavállalók munkaerőpiaci értékét azzal, ha képezzük őket?

Szakértők

Nagy-Rácz István
Alapító és senior partner, Dmlab, Képzésvezető, KÜRT Akadémia
https://www.linkedin.com/in/istvann/

Magyarország egyik vezető adatelemzéssel foglalkozó cége, a Dmlab alapító senior partnere. Több mint 10 éves data scientist tapasztalata ötvözi a számos üzleti projekt vezetőjeként szerzett üzleti gondolkodásmódot a Műszaki Egyetem adatbányászati kutatócsoportjában szerzett technikai és elméleti tudással. A Dmlab csapat operatív és stratégiai vezetése mellett az elmúlt években számos adatalapú start-upban dolgozott, valamint a Dmlabban felhalmozott tudást és tapasztalatot olyan technológiai megoldásokba transzferálja, amelyek segítségével különböző területen tevékenykedő vállalatokat segít az adatvezérelt működésben. Konferenciák, valamint egyetemi és vállalati oktatások rendszeres előadója.

https://kurtakademia.hu/wp-content/uploads/2019/08/nagyracz-istvan.jpg

Nagy-Rácz István

Alapító és senior partner, Dmlab, Képzésvezető, KÜRT Akadémia

Erki Szabolcs
társalapító, vezető, Hard Code
https://www.linkedin.com/in/szabolcserki/

Villamosmérnök, sorozatvállalkozó, első hardver startup vállalkozását 2010-ben alapította. Ipari gépdiagnosztikai megoldásokat fejlesztettek és értékesítettek olyan cégeknek, mint a Velux, IKEA, vagy a Zoltek.

Ezt követően alapította az egyedi IoT megoldások fejlesztésére fókuszáló mérnökirodáját. Több, mint 10 éves termékfejlesztési és cégvezetési tapasztalatával segíti ügyfelei sikerét a termékbevezetésben is. Nemrégiben partnerével együttműködésben újra saját termék fejlesztésébe kezdett.

A Forbes 30/30 listájára 2016-ban került fel. Két kisgyermek édesapja.

https://kurtakademia.hu/wp-content/uploads/2019/08/erki-szabolcs.jpg

Erki Szabolcs

társalapító, vezető, Hard Code

Szirtes Gábor
kutatásfejlesztési igazgató, Ott-ONE
https://www.linkedin.com/in/gabor-szirtes-a4a68115/

Gábort gyerekkora óta vonzották a természettudományok, kémiát és fizikát tanult, majd számítástudományból szerzett doktori fokozatot az ELTE-n. Mivel az agy működése érdekelte legjobban, különböző funkciók számítógépes modellezésével foglalkozott (látást tanulmányozta a UCSF és Columbia egyetemeken, térbeli navigálás és emlékezet volt a témája Tübingenben). A természet inspirálta megoldások gyakorlati alkalmazása pedig a modern gépi tanulás, azon belül a gépi látás világába vitte. Több mint öt éven át vezette a Realeyes cég magyarországi fejlesztőköpontjának kutatási csoportját, automatizált arckifejezés elemzéssel és prediktív modellezéssel foglalkozott. Munkája révén kapcsolatban állt tudományos műhelyekkel, több uniós projektben vett részt, egy ötletét európai innovációs díjjal jutalmazták. Fontosnak tartja fiatalok szakmai segítését, ezért gyakornoki programokban és oktatásban is szívesen vesz részt. Jelenleg  szabadúszó tanácsadóként a mesterséges intelligencia eszközeire épülő üzleti megoldásokat készít különböző iparágakban aktív partnerek számára (gépi látás, természetes nyelvfeldolgozás, kontroll rendszerek).

https://kurtakademia.hu/wp-content/uploads/2019/08/szirtes-gabor.jpg

Szirtes Gábor

kutatásfejlesztési igazgató, Ott-ONE

Miről lesz szó?

  • Üzleti esettanulmányokat hozunk az Ipar 4.0 és IOT, a data science, valamint a mesterséges intelligencia és gépi tanulás történetéből.
  • Szakértőink kerekasztalbeszélgetésen vitatják meg, miért érdemes ezekkel a területekkel foglalkozni, bármilyen szakmád is van most, milyen karrierutak járhatóak be az egyes szakterületeken, mik a hazai iparágai esettanulmányok.
  • Az est végén kötetlenül is kérdezhetsz szakértőinktől.

Kinek ajánljuk?

  • Digitális sürgetettségnek kitett vállalatok vezetőinek, business unit vezetőinek, és HR szakértőinek.
  • Azoknak, akik szeretnének egy izgalmas estét tölteni szakértőink társaságában.  
  • Akik már elgondolkodtak azon, hogy beiratkoznak valamelyik képzésünkre, de nem volt számukra egyértelmű, melyik illene leginkább szakmai életútjukba.


Ajánlott képzéseink