„Szerettem volna kipróbálni magam egy másik szerepben.”

2022 október 28.

Wolf Esztert eddig legtöbben a kamerán keresztül ismerhették meg, de szerette volna új kihívásokban is kipróbálni magát, emiatt vágott bele a KÜRT Akadémia Intelligent Marketing képzésébe, aminek köszönhetően nem csupán állást szerzett egy marketingügynökségnél, de a nemrégiben elindított webshopjához is hasznos tanácsokat kapott. 

"Elsősorban egy olyan képzést kerestem, ami tényleg átfogó képet ad a marketing összes területéről"

Az emberek influenszerként ismertek meg, viszont nemrégiben elindítottál egy webshopot is, sőt, ha jól tudom most egy marketingügynökségnél is elkezdtél dolgozni. Mondhatjuk, hogy új szakmai kihívásokat keresel? 

Igen, abszolút. Én úgy fogalmaznám meg, hogy nagyon sokan leginkább a kamerán keresztül ismerhettek, ismernek engem, hiszen aktívan jelen vagyok a közösségi médiában, mint influenszer, de modellkedtem is, voltak TV-s szerepléseim, sőt még reklámfilmekben is volt lehetőségem szerepelni. Azonban az elmúlt pár évben egyre jobban elkezdett érdekelni, hogy milyen is lehet a kamera másik oldalán állni és tevékenykedni. Én is benne akartam lenni egy kampány megtervezésében, annak leforgatásában, megvalósításában az elejétől kezdve. 

A webshopom elindításába is hasonló okok miatt vágtam bele, hogy kipróbáljam magam valami új helyzetben, de mondhatni ez a projektem a covid szüleménye is. Hiszen a lezárások alatt jött a késztetés, hogy valamivel kellene foglalkoznom, ami más, mint amit eddig csináltam. A fő célom az volt, hogy az online marketing valamelyik területével kezdjek el foglalkozni és mivel egyik régi szerelmem a lakberendezés volt, kicsit adta magát, hogy ebbe az irányba induljak el. Persze akkor még nem gondoltam volna, hogy ez mennyire összetett és mennyivel bonyolultabb dolog lesz, mint aminek azt én elképzeltem, hogy majd nyitok egy webshopot és jaj de jó lesz. Szerencsére van egy társam, akivel egymást támogatva, és a feladatokat megosztva sikerült aztán a nehézségek és kihívások ellenére is elindítani a webshopot.   

Miért döntöttél úgy, hogy belevágsz a KÜRT Akadémia Intelligent Marketing képzésébe?  

Mivel korábban a marketing egyik speciális ágában volt csak tapasztalatom, és amúgy is a webshopom miatt épp egy vállalkozás elindítása előtt álltam, úgy éreztem, hogy szükségem van arra, hogy fejlesszem magam. Szerencsére az időm is engedte, így most vagy soha alapon vágtam bele. 

Elsősorban egy olyan képzést kerestem, ami tényleg átfogó képet ad a marketing összes területéről, emiatt pedig a KÜRT Akadémia Intelligent Marketing képzése szinte adta magát. Amúgy is csak jókat hallottam a képzésről, és magáról a KÜRT Akadémiáról a barátaim, ismerőseim által, de még az apukám is ezt javasolta nekem, aki elég elismert a saját szakmájában és ha ő azt mondja valamiről, hogy ez jó, akkor én abban maximálisan megbízom.  

Szerencsére nem is kellett csalódnom, tényleg a szakma legjobbjaitól tanulhattam. Rengeteg tippet és hasznos tanácsot kaptam a vállalkozásomhoz. Főleg Sepsey Barnának a vállalatok digitális lábnyoma című előadása volt a leghasznosabb a számomra, mivel itt esett szó magáról a webdesignról, és konkrétan az én kis oldalamnak az elemzését is elvégeztük, ami iszonyú sokat segített. De Vityi Péternek a BMC modell előadása is hihetetlen jó volt, hiszen egy olyan üzleti modelltervezőt ismerhettünk meg, ami annyira vizuális és annyira egyszerű, hogy tényleg bárki megértheti és könnyen alkalmazhatja. Pőcze Balázsnak és Pál Zsombornak is nagyon tetszett az előadása, amely magáról a tartalommarketingről és a reklámokról szólt, és azok különbségeiről, de tényleg kivétel nélkül minden előadást élveztem.   

"A szakma legjobbjaitól tanulhattam. Rengeteg tippet és hasznos tanácsot kaptam a vállalkozásomhoz. "

Kiknek ajánlanád a képzést?  

Személyes tapasztalatom, hogy bármikor, amikor szóba kerül, hogy én a KÜRT Akadémia Intelligent Marketing képzését elvégeztem, mindig elismerő visszajelzéseket kapok és nem mellesleg ennek köszönhetően egy marketingügynökségnél egyből állásom is lett, aminek köszönhetően annak a bizonyos kamerának már a másik oldalán is kipróbálhattam magam.  

Szerintem a képzésnek egy plusz esszenciáját adta az, hogy nagyon vegyes volt a hallgatóság. Szinte tényleg minden területről érkezett valaki, ami főleg a csoportos feladatoknál volt nagyon jó. Hiszen annyiféle oldalról közelítette meg a csapat a feladatokat, hogy mindig volt valami új nézet, ami még izgalmasabbá tette az adott előadást. Szóval bárki, aki egy kicsi késztetést érez magában, annak azt javaslom, hogy vágjon bele, mert abszolút kifizetődő lesz.   

Milyen későbbi terveid vannak?  

Én úgy vágtam bele ebbe a képzésbe, hogy lényegében egy útkeresésben voltam, de úgy érzem, hogy most sikerült megtalálnom magamat, meg azt, amivel hosszútávon is foglalkozni szeretnék. Mivel tudom, hogy az ember holtáig tanul, és még vannak olyan területek, amiben szeretnék tovább fejlődni, így a terveim között ott van, hogy további képzéseket is elvégezzek, és ki tudja, akár egy saját cég alapításába is belevágok.   


Az újkori marketingszakemberek feladata komplex: egyszerre van szükségük az ügyfélközpontú marketingmegközelítés széles megértésére, folyamatosan változó marketing technology ismeretekre és mély tudásra egyes szakterületeken. Specialistából kell T-tudású szakemberré válniuk – ebben támogatja őket a KÜRT Akadémia Intelligent Marketing képzése

Érdekel a képzés

2022 október 28.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek